BETŰK - BILLENTYŰK
Szabad vagyok. Kicsit megszeppenek ettől a rám zúduló felelősségtől.
Menekülök a munkába, megtervezem a hetet, a napot, érzem, most többről van szó, ez alatt a két hónap alatt, igaz is, már csak öt hét, mint pusztán egy átlagos szabadságról, ezúttal úgy kellene élnem, hogy amikor véget ér, elmondhassam, ez volt a nyár.
A nyár, mondjuk, nem érdekel.
Aludhatnék. Nézhetnék filmeket. Olvashatnám a létről és időről írt tanulmányokat vagy legalább Agatha Christie-t. Ehelyett várok, pont úgy, mint Godot-nál az a két hülye, hogy valaki felemeli a telefont, leüt egy billentyűt, mert attól, hogy bolond vagyok, azért még van bennem némi emberi, és talán hiányzom is, meg aztán jól esne tudni, mi van velem, mert ami itt van, az mind csak betű.
A betűknek nem lehet hinni. Ezt midketten tudjuk.
De nem hívsz, nem keresel. Talán már nem olvasol.
