EREDET
Hogyan is kezdjem?
Kitépem magam az anyaméhből, tüdőmet először szakítja szét a fájdalom, sírok, milyen boldogság ez a Teremtőnek, szuszogni kezdek, fáradtan, burokban, bűntelenül.
Nem emlékszem, hogy ennyire nyomorult az egész. Ha öt percet adsz, visszatér belém az élet. De azért mégis. Nem nagy ügy. És mekkora felhajtás.
Mint ha én lennék az első, aki megszületett, az első, aki a létezés alapformájából eljöttem hozzád ebbe a túlzsúfolt várószobába, ahol emberek jönnek-mennek, hogy velem együtt átlépjenek a legősibb eredetbe, a semmibe.
Kicsit zavartnak tűnhetek.
Most nevet adsz nekem, most megfürdetsz, most magadhoz ölelsz.
Te vagy az anyám. Te vagy az Istenem.
És mert tanulékony vagyok, jól megjegyzek mindent. Hátha itt ragadok . És akkor te is velem.
