A KÉPZELET JÁTÉKA
Már nem is emlékszem, mikor játszottam utoljára.
Hiszen tudod. Az év nagyrészét dolgozom, kimerülésig, hogy hálát adjak az égnek, ha este még van erőm szót váltani veled.
És hát félek. Talán már nem is tudnék, képtelen volnék játszani.
Ez fáj. Ahogyan fáj minden, ami képzelet, mert mi van, ha nem a képzelet, hanem a démonok játszanak velem?
Úgy érzem magam, mint Don Quijote, amikor tükrökkel zárják körül.
Képzelet, valóság, jó vagy gonosz varázs - egészen megzavarodom.
És ha elmennék, de tudom, sosem fogok, mi lesz a lányommal? Azokkal, akik tőlem függenek?
És mi lesz velem? Ha valóság lesz az álom, mi van, ha akkor kevés leszek?
