A NŐSTÉNY SZÖRNYETEG
Olyan elgyötört voltam. Még este, még reggel is. Nem volt többé, amit elmondjak, elmondtam mindent.
Aztán unokáztam. Mostanában minden másnap, ebben az órában, ebben a kiváltságban van részem, és a gyermek mellett, ezen magam is elcsodálkozom, elfelejtem, hogy a szavak elvesztek, mind egyforma, üresen cseng - mellette jó.
Másfél éves, épp hogy csak gügyög.
Hidd el, nem vagyok jó nagymama. De együtt látni a világot egy teremtménnyel, aki megosztja velem a felfedezés minden örömét - komolyan mondom, kaland.
Szeretem hallgatni, ahogyan magyaráz, azon a különös nyelven, amelyből többet értek, mint abból, ami az utcákon fogad.
Lenyűgöz, ahogyan megkóstolja az üres papírdobozt, és kedvem támad együtt ízlelni vele a tárgyakat.
Nem vagyok bolond - újjászületek.
A sérelmek, mert valljuk be, mélységes sérelem ért, nem egyszer, százszor, hirtelen szertefoszlanak egy idegen élet árnyképében, talán én voltam a távoli, elmosódott kép, a kétségek feloldódnak abban a hihetetlen élni akarásban, amely az egész kis emberből árad, és isten bizony, élni akarok!
De ha már élni, jó volna nem megismételni önmagam. Vagyis, mielőtt nekivágok bárminek, a bárki most kizárt, eltöprengek azon, vajon mi vezetett oda, hogy más emberek érzésbe álcázott kéjének szertelen játéka voltam.
És a pillanatban két dolog is eszembe jut.
Egy, a túlontúl hosszúra nyúlt megfosztottság, a sok szempontból én-tipró előtörténete a testnek, amely a szerelembe esést, mint lehetőséget, hogy önmagam előtt megmutassam, hogy nő vagyok, megelőzte.
A másik - egyfajta rejtett bosszúvágy. Mert annyi csalódottság, annyi elfojtott gyűlölet égett bennem az előző életemből, hogy akaratlanul is olyan szerelmet választottam, aki, ezt éreztem, nem felel meg nekem, és így részben annak következményeit viselheti, mellesleg megérdemelten, amit egy másik férfi idézett elő, részben önnön, méltó büntetésének lehet majd áldozata.
Némiképp rideg, céltudatos, amit leírok, de van benne értelem.
És mert tartok tőle, bárki karjába sodorna is a puszta vágy, lázadnék ellene, és mert éppúgy kell elvesznie, ahogyan egykor engem veszítettek el, hát okvetlenül olyan férfit kerestem, akiért nem kár.
A veszély persze fennáll, hogy tévedtem, és becsületes, igaz emberem volt, aki az indulás kuszasága ellenére véget vetett az összes aljasságnak, de mert a valószínűség oly kicsi, ezzel most nem számolok.
A férfi meghalt, a bennem élősködő nőstény szörnyeteg pedig sír, miközben kárörvendően mulat.
