FELLEGVÁRAK ÉS URALOM
"Idő gyermek, aki játszik, ostáblát: gyermekkirályé az uralom."
Csak játszom, de hidd el, cseppet sem szórakozom.
Esténként, amikor magamra húzom az ajtót, napközben tárva-nyitva áll, ha szükséged volna, ne kelljen kopognod, este ott állok egyedül, a hatalmas bálteremben, mindenütt tükrök, középen az a furcsa nő, egyre keskenyebb, egyre törékenyebb, ilyenkor fekete ruhába öltözöm, nem én, az éjszaka öltöztet színekbe, az ünnep színébe, ami a méltóság, a feledés díszlete.
Átléptem annyi rubikont. Megjártam annyi fellegvárat. Voltam papnő és szajha, árultam szerecsendiót és mandragórát, aztán megfőztem, ahogy azt mindig is szoktam, és amikor letelt a számtalan idő, egy percre álomra hajtottam a fejem egy folyóparton, hogy amikor belépek hozzád, megtisztult lélekkel fogadjalak, na és hogy tudd, még fáradt vagyok.
A játék tart. Gyermekkirályé az uralom.
