SPAM
válasz egy kéretlen levélre
Na, elmész te a jó büdös francba! A végén még azért is én kérjek tőled bocsánatot, hogy megsértődtél. Hogy képtelen voltál megereszteni egy mosolyt, mert te, ugye, komoly ember vagy, meg aztán a te életed csupa gond és baj.
Még szép, hogy az. Ha képtelen vagy észrevenni a csodát, mellesleg engem is, és képtelen vagy örülni annak, hogy más él, ha más nem, hát én biztosan, ha elirigyled még azt a picurka gyermekkort is tőlem, amit félig-meddig én magam teremtettem önmagamnak, ahogyan ezt az életet is én találtam ki, mellesleg neked, hogy igenis legyen valami jó, mert azért ne hidd, hogy én aztán palotában nőttem fel meg meseországban, hanem csak úgy, mackónadrágban, rúgtam a port a grundon, mint te vagy az a szerencsétlen, akit most gyűlölsz, és az első új ruhát az egyetemen vettem, abból az óradíjból, amiért megdolgoznom sikerült, és amíg te a kocsmákat jártad, hát igen, én olvastam, gyereket szültem és tanítványt vállaltam, hogy megéljünk, és anyámnak holtáig fizettem, nem is azért mert kért, hanem mert az anyám volt, és ez számomra olyas valami, ami nem enged semmilyen felülbírálatot, ellentétben veled, aki még azt is nehezményezed, hogy leszázalékolt szülődet támogatnod kell, és hogy folytassam a sort, nekem az apám is szent, ha ezerszer zsidó vagy komcsi volt és ez ma nem is divat, főleg, mert meg sem tollasodott, nem lett híres, nem lopott össze kincseket, szóval ne csodálkozz, ha mindent sötétben látsz.
Emlékszel? Mutattam neked egy felhőt. "Milyen káprázatos!" - mondtam. "Ez is meghal" - ez volt a válaszod.
Hát igen. Sőt, az is meghal, hogy vagyunk. Na és? Akkor most mi van?
Egyébként tévedtem. Ennyi. Besokalltam. Elegem lett. A hetente ide-oda táncolásból, abból, hogy a volt nejeddel osztozol ágyban, autóban, pénzben, mégis elvárod tőlem, hogy dobjam ki a szeretteimet a vonatból - szerintem ezt te sem gondoltad komolyan.
És tudom, ha igazán szerettelek volna, nem lett volna ez az egész, meg nem lett volna ez sem áldozat, de ez baromság.
Mert anya vagyok, érted? Anya. Ilyen vagy olyan, ez most végképp nem ide tartozik, de nem mondhatom azt, hogy bocs, gyerekek, nekem most szeretőm van, mostantól az ajtóm zárva, boldoguljatok, ahogy tudtok, mert ő nem viseli el a gyermekricsajt.
Meg aztán a te fiad is lesz még huszonhat. És ha kicsit is rád hasonlít, ő sem találja majd a helyét ott, ahol te olyan remekül megtervezted, hogy fogorvos lesz meg ügyvéd meg vadakat terelő juhász.
És akkor hiába jön majd Aphrodité, és mondja, hogy nosza, tedd őt lapátra, mert csak élősködik rajtad, mert nem teszed. Vagy ha mégis, hát nem tudom. Akkor nincs hozzád közöm.
Mert, időnként, mi tagadás, nekem is az agyamra megy. És időnként tényleg kínos, hogy, tetszik tudni, a gyerek kissé antiszociális, meg depressziós, meg nem is dolgozik, de az én fiam, érted? És én vagyok az, aki ilyennek neveltem.
Szóval hagyjuk egymást. Hagyj és menj.
És ha ettől jobb neked, meséld el fűnek-fának, milyen ócska rongy vagyok, mert igen, elküldtelek, és ha az embert elküldik, amiért nyögve-nyelve nem kellettünk neki, azért az pocsék.
De bocsáss meg. Én nem kértem tőled áldozatot. És nem fogom hallgatni, hogy nélkülem te már réges-rég Indiában lennél vagy éppen a Sarkvidéken, és hogy csakis miattam vagy kénytelen elviselni ezt a szennyt és robotot - mert nem vagy kénytelen.
A világ széles. Akad nő elég. És Indiából is van éppen annyi, hogy neked ott jó legyen.
