HANGULATZAVAR
Nyomorultul érzem magam.
Nyilván hangulatzavar, ciklikus, visszatérő, nem szerencsés.
Pedig nem kell szégyenkeznem. Nem kell szabadkoznom, amiért önző voltam, szédült, amilyennek megteremtettem magam én, a Jóisten, meg ez a világ.
Még megkönnyebbülést is érzek.
Aztán hirtelen átvillan rajtam, talán, ha jobb vagyok, ha jobban odafigyelek, ha jobban alárendelem magam a rögeszmének, amelyben meghasonlott, ha nem foglalkozom a mosolyok mennyiségével és minőségével, ami pedig lényeges, akkor ma is boldog szerető vagyok, nem utcanő.
De játék vagyok. És csak én hiszem azt, hogy akarom, embert felülmúló akarattal, hogy egymás hitében boldogok legyünk, hogy szeressenek.
A szeretet helyén a ki nem töltött mező. Meg ez a néhány sor. Na meg a szó. Szerettelek.
