ESTE ÉS NAPFOGYATKOZÁS
Néha azt hiszem, hálával tartozom, amiért nyolc hónapon át hittem - szeretve vagyok.
Aztán elönt az indulat. Mert a tények ellenem fordulnak, és akkor már elpocsékolt illúzió minden, még ez az este, meg ez a napfogyatkozás, na és a szavak.
Hát hogyan mondhatnám én eztán bárkinek, hogy szeretem, ha ennyit ér ez az én szeretetem?
Hogyan nézzek én a szemébe férfinak, amikor látva látom, hogy a szerelmem káprázat, semmi, még annál is kevesebb?
És ugyanakkor nem tudok szégyenkezni! És akarok szeretni! Újra és megint, mint ha először szeretnék!
És látom magam előtt, amint a jövendő kedves tekintetében elveszve feltör belőlem a sóhaj: "Szeretlek!", és közben egy hang, belül, nem ismer részvétet, egészen lágy, egészen tapintatos, a fülembe súg: "Ne mondd! Mint legutóbb? Ez minden, ami a szeretetedből megmaradt?"
Hogyan hihetnék önmagamnak?
Ez itt az este. Napfogyatkozás. Szavak.
