CYBER STORY A KÖZÖNYRŐL
Van a google-nak egy személyre szabható változata, az i-google vagy hasonló, ahol a com verzióban baloldalt kiad egy chat dobozt, benne azoknak a nevével, akik a bejelentkezés alapjául szolgáló google-mail fiókban, mint lehetséges partnerek, felsoroltatnak.
Imádom ezt az oldalt. A külső megjelenése, a random classic art, az art of the day, a moon phase, a bioritmus és a freudi bölcsességek mind egy helyen, arra az amúgy kevéssé valószínű eshetőségre, ha unatkoznék.
Nem is unalomból, hanem kíváncsiságból szoktam átugrani az i-google ablakára, mert hogy nyitva tartom éjjel-nappal, csak hogy megnézzem, milyen Monet képet varázsol elém a gépezet, vagy vessek egy pillantást az i-ching of the day aznapi tanácsaira.
Ilyenkor aztán akaratlanul is látom, kinél van on-line a csevegő, ki az, aki rejtve kapcsolódik, ki az, aki bekapcsolva hagyta a pc-t, hogy közben barátnőjével etyepetyéljen.
Már megszoktam. Eleinte még zavarba jöttem, vajon, ha bezöldülök, nem fogják-e azt hinni, különösen az ex-ek, hogy miattuk zöldülök. Aztán nem törődtem vele. Különösen nem azokkal, akik olyan nem szépen búcsúztak.
Épp csak érinteni szoktam tekintetemmel a neveket, megállapítom, hogy egy bocsánat, nem sok, nem esik ki a szájukon, és már megyek is tovább, elintézem magamban azzal, hogy nem érdekel.
Vagyis hogy eddig. Mert eddig valóban meg voltam róla győződve, hogy nem köt hozzájuk semmi. Néha egy név fölé vittem a kurzort, ilyenkor bevillant egy kép, egy emlék, azzal már mentem is tovább. Ma azonban a hideg is kivert.
Ahogy hanyagul játszadozom az egérrel, a nyíl ahhoz a névhez ér, amelyik aztán végképp közömbös nekem, és - nincs fotó!
Olyan érzés kerített a hatalmába, mint ha életem legkedvesebb társa, egyetlen hű barátom hagyott volna el örökre, szó és minden indok nélkül, hiszen már nem írunk egymásnak, és ha írnánk sem számítanék semmi jóra, vagyis nincs köztünk más, mint közöny, nem is volt, csak képzelődtem, és most nincs, nem ő, hanem a tekintet, a mosoly, amit már úgy megszoktam, hogy elkísér, hogy velem van mindenütt.
Kiléptem az angolból, átrohantam a magyar honlapra - hiába! Megnyitottam a postafiókot és fellélegeztem. Hát él! Minden rendben, nem történt baj, nincs kórházban, nem beteg - a kép a helyén.
A fenébe is! Ha egyszer közömbös, nem mindegy nekem?
