LEVELEK
Igyekszem nem bántani senkit. Az értelmem sok mindent elbír.
De tudod, nem merem újraolvasni, amit szerelmesen írtam, annyira szégyenlem. Mint amikor azt látod, képtelen vagy tanulni valamiből.
Ugyanazok az érzések törnek elő a kétezredik alkalommal is, szélsőségek, feltétel nélküli odaadás, felkínálkozás, bekebelezés, önpusztítás, elragadtatottság és mértéktelenség.
Nem nyitom ki a postaládát. Legfeljebb egyszer egy héten.
Pár napja véletlenül beleolvastam néhány régebbi levelembe. Annyira kiábrándító. Olyan szánalmasan átlátszó, ahogyan az a nő, én, látványosan a másikat akarja. Bármi áron, bármilyen eszközzel.
Undorító volt. Egy ideig magára hagytam, aztán kiléptem.
Azóta csak akkor nyitom meg a fiókjaimat, ha nagyon muszáj.
És már az sem tud fájni, ha egykori szeretőim neve mellett a karika, amint belépek, pirosra vált. Csak azért nem törlöm őket, mert már nem érdekel.
