A HETEDIK NAP
Rendbe rakom a lakást, a gondolataimat, az életem.
Mindennek megvan a maga helye, minden pontosan illeszkedik a környezetébe, nincsenek rejtett szégyenfoltok, nincsenek tisztázatlan sarkok, minden tökéletes, minden úgy jó, ahogy van.
A hetedik nap. Amikor megpihenek, és gyönyörködöm benned.
Anyám jut eszembe. Ő mondogatta mindig, rend a lelke mindennek.
Milyen igaz.
Így, hogy a világ egyetlen szép, összehangzó alakzatba ötvöződik, nincs helye félelemnek. És emlékek sincsenek. Ami eleven, itt van kéznél. Ahogyan te is, és mindannyian, akiket szerettelek.
Jó nélküled. Nem bántasz, nem érsz el soha. Látod, már én sem érzek bűntudatot, hogy zaklatlak, zavarlak, nincs miért keresselek.
Ami fontos belőled, velem maradt. A néhány fénykép, a levelek, a távolság, ami kettőnk között a végtelen. És jó így nekem.
Olyan békés.
Már csak egy kávé hiányzik, meg a tudat, hogy boldog vagy.
Ahogyan mind, akiket nem szerettelek.
