A SZÉPTEVŐ
A széptevő. Aki tökéletesen adja magát - áron alul vagy felül. A született kereskedő.
És akkor - bumm, jöhet a pofára esés! Még az ötlet is megnevettet!
Mostanában, amióta rájöttem saját butaságomra, már nem hatnak rám a szép szavak. Néha egyenesen mulatságosnak tűnnek, különösen az a gigászi erőfeszítés, ahogyan legalább arra az egy pillanatra, amikor mondják, megpróbálják magukkal elhitetni, hogy amit mondanak, igaz, és már majdnem sikerül nekik. Istenem, mennyire szánalmas!
Egy kiégett roncs, egy önmaga körül mindent felemésztő parazita - igen, többségük ennyi, nem több!
Hogy színt, fényt vigyenek a meglevőbe, ahhoz kevés voltak. Hát megpróbálnak kívülről lopni díszletet. Mert a tiszta forrásból erő, hatalom árad. Ebben fürdőznek, amíg nyilvánvalóvá nem válik kicsinyes, gyáva lényegük.
Szánalmas imposztorok! Egy napig élő farizeusok! Ez volt, ami feltört belőlem, amikor megláttam őt, és ahogy elnézem, mind, egytől egyig azok!
És hova is fektetnék azt az alattomban kicsikart energiát, mint önnön megcsömörlött életükbe, abba az ütött-kopott roncsba, amit ők maguk tettek azzá - a házasságukba.
Nem! Ilyenből egy is elég! Ha házasságban él, hazudik, ha házasságon kívül, nem tudja, mit csinál.
Majd én tudom. De mértéktartóan csak annyit ígérek - a történetnek vége. A széptevő, és ezért kezeskedem, halott.
