FLÖRTÖK, ETŰDÖK
A férfiak szinte ösztönből szépet mondanak. Így van ez mindaddig, amíg nem vagyunk a birtokuk.
Ezért igyekszem minden nap beszélni valakivel, kimozdulni itthonról, megmutatni magam a világ előtt, hogy megszokottá váljanak a bókok, és mert csupa rövid, nagyon is tárgy-szerű kapcsolat áll mögöttem, a határok tiszták, a szavak nem hatnak rám.
A férfiak udvarlási eszköztára amúgy is szerény. Hamar meg lehet szokni. Máris kevésbé vagyunk kiszolgáltatva a bülbül énekének, annak, hogy hasonlóan ahhoz a régmúlt éjszakához, szerelmesek legyünk.
A flört untat. Talán alapjaiban van benne valami erkölcstelen, de hát istenem, ha nincs más, ha mindkét fél tudja, hogy ez itt a csevegés helye, márpedig én szigorúan veszem az erkölcsöket, akkor a hazugság megfogható.
Nevezhetnénk etűdnek. Mint zongorában az ujjgyakorlatot. Csakhogy az etűd végzetes. Meg merném kockáztatni, hogy Chopin legjobb darabjai nem is indultak másnak, mint éppen etűdnek.
Marad a beszélgetés, amely lassan, pontosan, a terveim szerint halad. Akadnak barátaim, becsületesek, épp eléggé ahhoz, hogy tudván, hogy lent vagyok, ne vigasztaljanak, mindössze legyenek emberségesek.
A helyzet azonban nagyon komoly. És ha hagyom, hogy a magány bezárjon, kiszolgáltatottá válok - önmagammal szemben.
Hát nem hagyom. És nem hagyom, hogy a mozdulatlanság, a semmi, a nem-létezés eluralkodjon rajtam.
Más kérdés, hogy ez a dolgos életmód nem tud különösebben meghatni, szegény anyám milyen büszke volna rám, de egyfajta rend, egyfajta szellemi kohézió megteremtésére mindenképpen ösztönöz.
Hogy mikor lesz vége, nem tudom. Nem szoktam hozzá. És ettől - fikarcnyival sem jobb a közérzetem.
