DEPRESSZIÓ ELŐTT
Tehát megint a depresszió. Tehát megint ott ülsz az íróasztal mellett, valami szerencsétlennel, aki épp most készül belédszeretni, keresed az elveszett zenét, amit gyermekkorodban a legszebb asszony énekelt. Tehát megint elvesztél. Elkárhoztál, mint annyiszor, és mindezt szemérmetlenül, egyformán, éppúgy, mint tavaly, egy éve, mint azon az estén, amikor Woland, emlékszem, átkarolt és a táncparkett közepére vezetett, hogy elüssük végre az időt és elégessük a könyveket.
Mondd, mit tehetnék érted?
Legfeljebb azt, hogy elfelejtelek.
